Ünnepek, ünnepek…

Boldog élményekben-örömökben gazdag, tartalmas új éve legyen minden egyes olvasónak, aki csak benéz hozzám!

Azt nem tudom, hogy ki hogy van vele, de  ez az idei, téli ünnepi időszak számomra most napokkal, már az is lehet, hogy egy egész héttel is hosszabbnak tűnt, mint a tavalyi ilyenkor.

Az ünnepi várakozás és ráhangolódás nálam igazából már Advent első vasárnapjával, de hivatalos jóváhagyással és végzetesen, december elsejével indul be (talán, mint még rajtam kívül sokaknak) amikor naptári pontossággal is számolhatunk az első, beköszöntő téli hónappal. Nekem a decemeber az év koronája, a kuglóf mazsolája és a szeretet-boldogság melegágya egyben. Egyszóval mindent visz a december! 🙂 Már ahogy leírom vagy kimondom, azt érzem, ez milyen szánalmasan hangozhat, hiszen ez csak egyetlen egy hónap a 12-ből, és mi történik, hogyan létezel és érzel a többi 11-ben? – jogosan jöhetne és jön is magamtól is a kérdés. A válasz elég nyilvánvaló: az élet megy tovább és a békés, szeretetteljes ünnepnapokat fölváltja a monoton, ingerszegény hétfő és a kedd, a január és a február, majd a március végével újra nekifeszűlhetünk egy másik nagy ünnepnek, – ami ettől csak rövidebb lesz – és áprilisra rádöbbenünk, hogy aki nem engedheti meg maganák, hogy a családdal majd július-augusztus derekán egyet nyaralni menjen, annak még nagyon sokára lesz újra az év végi pihenés.

De inkább nem is. Javítok! Pontosan egy egész kerek évet kell még arra várnunk, hogy újra ránk találjon az a fajta érzés és átlényegülés, ami karácsony környékén velünk történik. Mert ez semmilyen húsvéti ünnepléssel és nyári szabadságolással nem ér föl. Nem véletlenül hívják a legcsodálatosabb és a legmeghitebb ünnepnek a karácsonyt!

Nevezhetem magam karácsonymániásnak is, ha ez abban nyilvánul meg, hogy imádok mindent és meg teszek-veszek mindent, ami ezzel az eseménnyel kapcsolatos. Vagy meddig tud elmenni egy ilyen fajta mániákus? Fogalmam sincs. Talán, ha nagyon belegondolnék rájönnék, hogy egyáltalán nem vagyok mániákus, csak egyszerűen imádom a karácsonyt! Szóval, amint Advent megérkezik a várakozásával, úgy indulok be én is, mint egy kis motor, akit mintha kifejezetten erre az időszakra találtak volna ki és üzemeltetnének. Elsőként az „örökzöld” adventi koszorú gyertyáit szerzem be szigorú szabályok szerint: sohasem ismétlődhet két egymást követő évben ugyanaz a szín vagy színkombináció! Tehát, ha mondjuk tavalyról netán megmaradt volna a négy, alig égetett, szép kövér, piros gyertya, akkor az most biztos nem jutna szerephez, mert az idén már a lila és a ciklám árnyalatait hoztam össze a koszorúnkon, amit végül egy nagyon halvány rózsaszín gyertyával díszítettem negyedikként (…,mert ugye a valódi adventi koszorú színei a három lila gyertya és az utolsó rózsaszín…). A karácsonyfa sem ölthet ugyanolyan díszruhát magára, mint amilyent tavaly ilyenkor, tehát beindul az idei gömb és dekor kínálat üzletről üzletre történő felkutatása is egyben. Ebben mégcsak a fantáziadús, extrém trendek sem segítenek, mert mindig, mindenben a hangulatom dönt, ahogy ebben is. Tavaly volt a legkönnyebb dolgom, mert új élet, új lakás lévén a nulláról, tiszta lappal indulhattam neki ennek az egész, édesen gyötrelmes tortúrának, és így a karácsonyfadíszeket is bátran, férfiengedéllyel hordhattam haza dobozonként, nyugtázva, hogy: „még mindig nincs egy karácsonyfára elegendőnk!” Akkor aztán szabadjára engedhettem a fantáziámat és így töltöttem meg apránként kis lakásunk minden zugát egy-egy alkalomhoz illő csodával. Ebből a féle nekirugaszkodásból végül tavaly egy arany-ezüst pompáiban ékeskedő fát hoztam össze, amit ma már nem is értek, hogy hogyan gondoltam…ez a két csillogó, ragyogó szín legfeljebb egy másik színnel hozható össze, de semmi esetre sem a kettő egymással. Az akkori hangulatom úgy döntött, az idei pedig megint valahogy egészen másként…döntött…volna…,ha nem kellett volna beérnem a tavalyi, „csak egyszer használt” dekor kellékekkel. „Nem fogunk minden évben új díszeket venni!” – hangzott a Férfi szájából (csak egy kicsit) logikusan a határozat.

– „Azt majd meglátjuk!” – gondoltam magamban e közben én 😀 Így végül maradt az apró-cseprő dolgok beszerzése, mint például ünnepi szalvéta, mézeskalácsház (,mert ennek a sütésére idő nem maradt – IKEA), (egy újabb) fényfüzér, fényes csomagoló szalagok és díszteríték díszabrosszal. 

Ez pedig csak a kezdet, mert mindezt a keszülődést megelőzi egy semleges, hangulatát vesztett, de mégis ünneplésre szoruló Mikulás-est, amit majdnem két hét különbséggel két szülinap is követ a családunkban. Ráadásul a két szülinap ugyanazon a napon van. Ez tud jó, és rossz is lenni. És, ha azt mondom valakinek, hogy karácsony előtt öt nappal jöttem a világra, akkor az esze egyből vág, mint a borotva és máris sajnálkozva konstatálja, hogy ez biztos nem lehet valami jó ajándékok szempontjából. Hát tényleg nem! Azt hiszem egy alkalomra sem emlékszem huszonéveim alatt, amikor külön-külön kaptam volna az ajándékokat, és, hogy ezt törvényszerűen és hibátlanul megismételte a család minden egyes tagja évről évre, az már maga volt a tehetség!

A család másik szülinaposa rajtam kívül a bátyám, aki napra pontosan egy évvel idősebb tőlem. Páratlanul hibátlan volt a szüleink időzítése, annak ellenére, hogy egy szikrányi tudatosságuk nem volt benne ebben (hiszen ki akarna szülés után 3 hónappal újra teherbe esni, és most már egy védtelen, alighogy megérkezett újszülöttel újra nekifutni az anyává válás nehezített útján ilyen irgalmatlanul sietősen?), ám, ha mást nem is, hasznot mégiscsak  húztak belőle egy életre, mert így egy ültükből, két születésnapot tudhatnak le egyszerre.

Ezt a kivételes napot pedig, – és főleg az enyémet – bonyolítom, mintsem lebonyolítom, vagyis szeretem megélni és átélni emberekkel, tehát a nagytakarítást, sütés-főzést és a vendégfogadást már ekkor elkezdem, és ezt ismételem majd újra karácsonyra, majd végül szilveszterre. Embertpróbáló feladatokba vágom ilyenkor a fejszémet (és általában egyedül), mert túlvállalom magam mindenben, de ettől vagyok én, és én így létezem.

A mozgalmas és minden jóban bővelkedő decembernek tehát már nálunk is egy évre vége – egy hete januárban szédelgünk – ,de én még mindig kicsit gondolatban ott lélegzem az aromás, karácsonyi konyhagőzben, a mosolygó arcok között társasjáték fölé hajolva, és arra gondolok, 350 nap múlva mindezt újra átélem!

Nálatok, hogy telt ez a csodákkal és várakozással teli, téli hónap? Meséljetek!

Nemsokára újra jövök,

Pumpália-Perpétua